Elhunyt egy tiszafüredi tanár, egy igazgató lélegeztetőgépen van

A Népszava információi szerint az elhunyt tanárt egy debreceni kórházban ápolták, azonban az életét már nem tudták megmenteni. Ezzel egy időben egy Borsod megyei szakképzési intézmény igazgatója is kórházba került.

  • Eduline

A tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola egyik tanára sajnálatos módon a koronavírus fertőzés következtében kórházban elhunyt – közölte a lap megkeresésére a Karcagi Tankerületi Központ. Afelől is érdeklődtek, milyen védelmi intézkedéseket vezettek be az iskolában, de erre nem érkezett válasz.

Ezzel az esettel együtt négyre emelkedett azoknak a tanároknak a száma, amik fertőzés miatt vesztették életüket.

Illetve szintén a Népszava információi szerint kórházba került egy Borsod megyei szakképzési intézmény igazgatója, miután koronavírussal fertőződött meg. A lap szerint állapota miatt jelenleg mesterséges lélegeztetésre szorul, az iskola vezetését pedig egyik helyettese vette át.

Volt, ahol intézkedtek. Bár vasárnap estig nem kapott hivatalosan engedélyt az igazgató arra, hogy hétfőtől az iskola átálljon digitális oktatásra. Ennek ellenére hétfőn nem térnek vissza sem a diákok, sem a tanárok a III. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumba.

Sok volt a fertőzött, ezért engedély nélkül állt át digitális oktatásra egy fővárosi iskola

A III. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumba minden tizedik tanár koronavírusos, ezért az őszi szünet minden diákot és tanárt szeretnének letesztelni, mielőtt újraindítják a sulit. Ehhez a gimnázium saját költségén és szülői támogatásokkal rendelt 650 darab tesztet, amelyek elvégzésében orvosként dolgozó szülők fognak segíteni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.