Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Romániában vitatják, hogy szükséges-e és jogszerű-e bezárni az iskolákat azokon a településeken, ahol a két hét alatt jegyzett új koronavírus-fertőzések száma meghaladja ezer lakosonként a hármat.
Amint az Edupedu.ro oktatási szakportál közölte: a magániskolák szövetsége pénteken Kolozsváron és Brassóban is bíróságon támadta meg az online oktatásra való áttérésről hozott helyi határozatokat. A magániskolák képviselői szerint ezzel sérül a gyermekek oktatáshoz való joga, és szerintük az erre vonatkozó döntést csakis az iskolák vezető tanácsai hozhatták volna meg, nem pedig a sürgősségi helyzetek bizottságai. A szövetség képviselői azt is megemlítették, hogy a nyugat-európai országok legtöbbjében bevezetett szigorú korlátozások nem érintették az iskolákat.
Romániában a veszélyhelyzet meghosszabbításáról október közepén hozott kormányhatározat szabta meg, hogy különleges intézkedéseket kell hozni azokon a településeken, ahol meghaladja a három ezreléket a 14 nap alatt jegyzett új fertőzések száma. A sürgősségi helyzetek megyei, illetve helyi bizottságai pedig csaknem valamennyi ilyen településen az iskolák bezárását is elrendelték. Elsőként Beszterce város bizottsága döntött úgy csütörtökön, hogy nem folytatja ezt a gyakorlatot, és csak azokat az iskolákat zárja be, amelyekben megjelent, és terjed a fertőzés.
Az oktatási minisztérium pénteki közlése szerint az ország több mint 17 ezer iskolája közül 3605 intézményben folyik kizárólag online oktatás, ám csak 369 intézményben kellett azért haza küldeni a diákokat, mert többen is megfertőződtek közülük vagy tanáraik közül. Az esetek többségében a települések vörös besorolása (három ezrelék fölötti új esetszám) miatt költözött az online térbe az oktatás.
Mindeközben Szlovéniában hétfőtől a legtöbb iskolában távoktatásra állnak át, Franciaországban pedig az egyetemeken döntöttek az online oktatás bevezetéséről. Arról, hogy a többi országban jelenleg milyen szabályok vannak érvényben, itt olvashattok.
"Függesszék fel a személyes oktatást" - petíció indult az iskolák bezárásáért
A petíció aláírói az egyetemek, főiskolák, középiskolák és az általános iskolák felső tagozatainak ismételt bezárását követelik.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).