Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Egy héttel ezelőtt még csak tervben volt a román főváros iskoláinak a bezárása, de az illetékesek azóta döntöttek: október 20-ától bezárnak az óvodák, iskolák és egyetemek is, a tanévet pedig online folytatják.
Épp egy hete írtunk róla, hogy három megye kivételével Románia szinte egész területén gyorsul a koronavírus-járvány terjedése, a legnagyobb fertőzési rátával rendelkező román fővárosban pedig a hatóságok az iskolák bezárására készülnek. Akkor azt mondták, Bukarestben akkor fogják teljes egészében az internetre költöztetni az oktatást, ha a stratégiai kommunikációs törzs által közölt fertőzési ráta "tartósan és jelentősen" meghaladja a három ezreléket.
A számok azonban egy hét alatt sem javultak. Sőt, Bukarestben a koronavírus-járvány miatt keddtől kezdődően közterületen - vagyis a lakáson kívül mindenütt - kötelezővé válik a védőmaszk viselése, továbbá bezárnak az óvodák, iskolák és egyetemek, és online oktatásra állnak át. Erről a fővárosi járványügyi operatív törzs döntött hétfői ülésén, miután az utóbbi két hétben diagnosztizált fertőzöttek száma Bukarestben már második napja meghaladta a lakosság három ezrelékét. A rendelkezésnek a közoktatást érintő része egyelőre két hétre szól és több mint négyszáz tanintézmény csaknem negyedmillió diákját érinti.
Romániában eddig 1259 iskolában függesztették fel teljesen az óralátogatást, közülük 946-ban azért, mert olyan településen működnek, ahol a fertőzési ráta meghaladta a lakosság három ezrelékét, a többi 313-ban pedig azért, mert legalább három osztályban megjelent a fertőzés. További 5600 tanintézményben csak részlegesen költöztették az internetre az oktatást. A többi csaknem 11 ezer iskolában - az előírt óvintézkedések betartásával - még minden diák látogathatja az órákat.
Bukaresten kívül az ország számos megyei jogú városában meghaladta a lakosság három ezrelékét az utóbbi két heti fertőzési ráta, többek között Székelyföld legnagyobb településein. Ezért Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is bezártak az iskolák és online folytatódik a tanév.
Egy augusztusban elfogadott sürgősségi kormányrendelet értelmében, az iskolalátogatás hatóságok által elrendelt szüneteltetése idején a szülők egyikének jogában áll szabadnapokat kivenni a 12 évet be nem töltött gyermekek felügyelete érdekében, ez idő alatt pedig költségvetési forrásból megtérítik a bére 75 százalékát, de nem többet az átlagbér 75 százalékánál.
Óránkénti háromszori szellőztetés - a német iskolákat elkerüli a vírus
Szinte teljesen elkerülte az iskolákat az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) a tanév első szakaszában Németországban egy pénteken ismertetett felmérés szerint.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).