Óránkénti háromszori szellőztetés - a német iskolákat elkerüli a vírus

Szinte teljesen elkerülte az iskolákat az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) a tanév első szakaszában Németországban egy pénteken ismertetett felmérés szerint.

  • MTI

A tartományi kormányok adatai szerint a tanév kezdetétől az őszi szünetig országos átlagban a tanulók 98 százaléka részt tudott venni az iskolai, tantermi oktatáson.

A legnépesebb tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában a tanulók 0,04 százaléka - a mintegy kétmillió iskolás közül 853 - fertőződött meg, vagyis tízezer tanulóra négy igazolt fertőzés jut. Ugyancsak 0,04 százalékos arányt regisztráltak Bajorországban és Schleswig-Holsteinben. Szász-Anhalt tartományban egyetlen fertőzöttet sem találtak az őszi szünetig, és a legkevésbé jó helyzetben lévő Berlinben is csupán a tanulók 0,07 százaléka - tízezerből hét - kapta el a vírust október közepéig.

A tartományi oktatási minisztériumoktól összegyűjtött adatok szerint a tanári kart sem érinti a járvány más foglalkozási csoportoknál erősebben. Észak-Rajna-Vesztfáliában például a tanárok 0,1 százaléka, Berlinben 0,14 százaléka fertőződött meg.

Az IZA kutatói szerint a jelenség részben az igen szigorú - a többi között a tantermek óránkénti háromszori szellőztetését előíró - iskolai fertőzéshigiéniai szabályoknak tulajdonítható, és annak is fontos szerepe lehet, hogy a szülők óvatosabbak lettek, már egy enyhe meghűlés esetén is inkább otthon tartják a gyereket néhány napig, hogy csökkentsék az egész családnak terhes távoktatás újraindításának veszélyét.

Itt a HVG 2021-es középiskolai rangsora: trónfosztás a legjobbak között

Ma jelent meg a HVG kiadványa az ország száz legjobb gimnáziumáról, mely több kategória szerint rangsorolja a legjobb gimnáziumokat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.