A csepeli ovikban tilos felolvasni a Meseország mindenkié című könyvből

Polgármesteri utasításra az összes kerületi óvodában betiltották a könyvet.

  • Eduline

A csepeli polgármester betiltotta a Meseország mindenkié című könyvet a kerületi óvodákban. A döntését levélben közölte az intézmények vezetőivel, akik az ovis értekezleten továbbították az üzenetet az óvodai nevelők felé - írja a 444.hu.

A lapnak az egyik intézmény óvónője elmondta, hogy ezt a könyvet eddig sem olvasták a gyerekeknek, nincs is meg az óvodának. Hozzátette: különösnek találja a tiltást, mert eddig nem szóltak bele, hogy mit olvashatnak és mit nem. Korábban nem fordult elő, hogy könyveket betiltott vagy ajánlott volna a polgármester.

Az említett könyvben egyébként tizenhét klasszikus mese található, amelyet kortárs szerzők írtak újra. A mesékben olyan hősök szerepelnek, akik valamilyen kisebbségi csoporthoz tartoznak. A kötet alapvetően a toleranciáról, mások elfogadásáról szól.

Akár húszmillió forintot is fizethetnek egy árverésen egy ritka Harry Potter könyvért

Igencsak meglepődött egy brit férfi, miután kiderült, hogy a 21 évvel ezelőtt vásárolt Harry Potter könyvéért akár 50 ezer fontot, azaz majdnem húszmillió forintot is fizethetnek egy árverésen. A könyvespolcán pihenő könyv ugyanis az első kiadás egyik példánya, amiért megőrülnek a gyűjtők.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.