Akár húszmillió forintot is fizethetnek egy árverésen egy ritka Harry Potter könyvért

Igencsak meglepődött egy brit férfi, miután kiderült, hogy a 21 évvel ezelőtt vásárolt Harry Potter könyvéért akár 50 ezer fontot, azaz majdnem húszmillió forintot is fizethetnek egy árverésen. A könyvespolcán pihenő könyv ugyanis az első kiadás egyik példánya, amiért megőrülnek a gyűjtők.

  • Eduline

A várakozások szerint akár 50 ezer fontot, azaz majdnem húszmillió forintot is fizethetnek egy árverésen egy ritka Harry Potter könyvért, amit 21 évvel ezelőtt vásárolt gyermekeinek egy Luxemburgban élő brit apuka – szúrta ki a 24.hu. A most már nyugdíjba vonult férfinak fogalma sem volt arról, milyen hatalmas értéket képvisel a ritka első kiadás, amiből mindössze ötszáz példányt nyomtattak.

null

null

A férfi végül azért döntött úgy, hogy eladja egy lelkes gyűjőnek a példányát, mert a befolyó összegből szeretné kifizetni a lánya diákhitelét.

A Hansons aukciósház szerint a valódi első kiadások nagyon ritkák, az említett példány pedig nagyon jó állapotban van. Így azon sem lepődnének meg, ha a várakozásokkal ellentétben nem 20-30 ezer font közötti áron, hanem akár 50 ezer fontért kelne el.

Post it-ekkel üzennek a "külvilágnak" a karanténba zárt hallgatók az Egyesült Királyságban

"Engedj ki minket!", "Segíts nekünk! Küldj sört!", "Covid Instragram party?" - ez csak néhány üzenet azok közül, amelyeket post it-ekből ragasztottak ki az egyetemisták az ablakaikra, miután a koronavírus miatt kénytelenek voltak karanténba vonulni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.