Szigorú maszkviselési szabályokkal nyitnak az olasz iskolák

A nagyobbaknak egész nap kötelező lesz a maszkviselet az iskolán belül is.

  • Eduline/MTI

Tegnap már írtunk az olasz tanárok maszkjairól, azóta kiderült, hogy a diákoknak is kötelező lesz a maszkviselés az iskolákban, és nem is akármilyen.

Ugyanis egyszer használatos sebészmaszkot kell használniuk Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter bejelentése szerint. Az egészségügyi tárca vezetője bejelentette, hogy ezért a tanév első napján 11 millió sebészmaszkot osztanak szét az iskolákban ingyenesen 7,6 millió diáknak.

A hivatalosan szeptember 14-én kezdődő tanév járványügyi protokollját kedden hozták nyilvánosságra. Az útmutatás kötelezővé tette a szájmaszk használatát a 14 évnél idősebb tanulók számára az iskola egész területén, így a tanórákon is. A kisebb tanulóknak a padokban nem írják elő a szájmaszk viseletét, csak abban az esetben, ha a diákok között nem tudják betartani a legalább egyméteres távolságot.

Azoknak, akik nem szeretnek maszkban ülni ezentúl megváltás lesz a felelés, ugyanis a miniszter még azt is hozzátette, "a gimnazisták felelés közben vegyék le a maszkot".

Nem minden maszk unalmas - az olasz tanároké elég menő lesz

Az általános iskolákban nem teszik kötelezővé a szájmaszk viselését Olaszországban, azonban a felsőbb évfolyamokba járó diákoknak és a tanároknak azonban viselniük kell.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.