"Az egész szervezést, a készülődést beárnyékolja a koronavírus"

Bár Jocó bácsinak még az előző osztályát sem sikerült rendesen elbúcsúztatnia, most mégis lelkesen készül a gólyatáborra, ahol megismerheti az új csapatot.

  • Eduline

Az idei tanévkezdés nehezen indul, sok a tisztázatlan kérdés és a szabály. Jocó bácsi azonban nem hagyja ki idén a gólyatábort, ahol megismerkedik majd új osztályával.

Most pedig hetek óta szervezem a gólyatábort, a gimis évek kezdetét, az első nagy közös eseményt. Úgy gondolom, hogy ez meghatározza a hangulatot, a kezdeti időszakot, és talán az egész négy évet is. Nekem is nagyon-nagyon fontos, hogy ez a tábor tényleg olyan legyen, amilyennek lennie kell, szeretném, ha emlékezetes maradna mindannyiunk számára.

- mondta Balatoni József a WMN-nek.

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy az egész szervezést, a készülődést – ahogy az életünket is hónapok óta – beárnyékolja a koronavírus – tette hozzá. Már júniusban látta, hogy több iskola is lemondta a gólyatábort. Azt mondja, hogy benne is voltak kétségek ezzel kapcsolatban, de úgy döntött, hogy nem hajlandó rettegni. Tudja, hogy benne van a pakliban, hogy le kell mondani a tábort, de ha ez szükséges lesz, akkor megérti.

Évek óta keresnek magyartanárt egy vidéki iskolába

Már évek óta nem sikerül magyartanárt találni egy Somogy megyei iskolába.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.