Rétvári Bence: a napokban megérkeznek a magasabb tanári fizetések

A megemelt bérek augusztus első napjaiban megérkeztek a pedagógusok bankszámláira - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke csütörtökön az MTI-vel.

  • MTI

Rétvári Bence közleményében azt írta: "a kormány a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek ellenére is bevezette idén júliustól a pedagógus-béremelést. A korábbi évek 50 százalékos emelése után újabb 10 százalékos emelés történt".

Így az államtitkár elmondása alapján egy főiskolai végzettségű, 20 éve tanító, pedagógus II. besorolású tanárnak júliust megelőzően 301 ezer forint volt a fizetése, augusztustól 331 ezer forintot vihet haza.

Egy szintén pedagógus II. besorolású, 20 éve tanító, egyetemi végzettségű tanár bére a múlt hónapban 334 ezer forint volt, augusztustól viszont már 368 ezer forint érkezik a bankszámlájára.

Az egyetemi végzettségű iskolaigazgató pedig, aki 25 éves gyakorlattal rendelkezik és egy 1000-nél több diákot oktató iskolát vezet, akár 715 ezer forintot is kereshet.

Szeptembertől jöhet a hibrid oktatás - de mit is jelent ez pontosan?

Várhatóan a hagyományos és a távoktatás ötvözésével - azaz hibrid oktatással - indulhat a következő tanév az iskolákban. De mit jelentene ez a különböző korosztályok számára?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu