PDSZ: A tanárok kapjanak 100 ezer forintot a plusz munkákért cserébe!

Azért mert sikeresen zárták az elmúlt tanévet a távoktatás ellenére is, illetve, hogy az őszi iskolakezdés előtt egy kis motivációt kapjanak.

  • Eduline

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felszólítja az EMMI-t és az ITM-et,  hogy a kormányzat által sikeresnek ítélt digitális oktatási időszak végrehajtó szereplőinek felmerült költségeit, egyszeri készpénz, vagy béren kívüli juttatás (cafetréria) formájában ellensúlyozza - írják nyílt levelükben.

A szakszervezet által készített felmérés szerint ugyanis a tanárok az iskolabezárások ideje alatt jelentős többletmunkát végeztek, munkavégzésükhöz jellemzően saját eszközeiket, infrastruktúrájukat használták, azt sok esetben saját költségükre voltak kénytelenek fejleszteni.

Mindezek miatt a PDSZ tanáronként nettó 100 ezer forint értékű egyszeri juttatás kifizetését kéri, mellyel egyben a sikert is honorálhatná az oktatásirányítás.

Szerintük ez azért is megszívlelendő, mert az őszi iskolakezdés még tartogathat nehézségeket a tanárok számára, fontos, hogy ezek leküzdésében motiváltak legyenek.

A hivatásos rendőröket is átvezényelhetik iskolaőrnek

A rendőrök attól tartanak, hogy ha nem lesz elég alkalmas iskolaőr, akkor az állományból vezényelnék át őket az oktatási intézményekbe - a jogszabályok ugyanis erre is lehetőséget adnak. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) azonban azt állítja, csak önkéntes alapon folyik a toborzás.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu