Pár nap múlva indulnak a képzések: 120 óra után lehet valaki iskolaőr

Már azt is tudjuk, hogy az augusztus elején kezdődő iskolaőr képzés miből áll majd és meddig tart.

  • Eduline

Az ATV Híradójának kérdésére az ORFK Kommunikációs Szolgálata azt írta, az iskolaőr "egy speciális rendészeti felkészítést igénylő munka", ezért "a velük szemben támasztott szakmai elvárások is rétegzettek".

Az ORFK tájékoztatása szerint az iskolaőrök három modulból álló, összesen 120 órás szaktanfolyami képzésben vesznek részt, melyek elemei a következők:

  • pedagógiai-pszichológiai alapképzési modul;
  • bűnmegelőzési és konfliktuskezelési modul;
  • rendvédelmi felkészítés és gyakorlat modul.

A pedagógiai-pszichológiai alapképzési 40, a bűnmegelőzési és konfliktuskezelési 24, a rendvédelmi felkészítés és gyakorlat modul pedig 56 órás. Az egyes modulok modulzáró vizsgával végződnek, ezek sikeres teljesítését követően kerül sor az iskolaőri vizsgára - tették hozzá.

Zárásképp kiemelik, az egy hónapos képzést követően, 2020. szeptember 1-jétől az ország erre kijelölt köznevelési és szakképzési intézményeiben segíti iskolaőr a rend fenntartását.

A cél a hagyományos tanévkezdés szeptember 1-től

Gulyás Gergely a mai kormányinfón beszélt a tervekről.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hez került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.