Egy kutatás szerint az iskolákban kevésbé terjed a koronavírus

Egy még májusban elvégzett kutatás eredményei szerint az iskolák jóval kisebb szerepet játszanak a vírus terjedésében.

  • Eduline

A német kutatásban több, mint kétezer főt, diákokat és tanárokat vizsgáltak – olvasható a CNBC oldalán. Az eredmények szerint nagyon kevés antitestet találtak a vizsgáltak vérében, és ez arra enged következtetni, hogy az iskolák sokkal kisebb szerepet játszanak a koronavírus terjesztésében, mint ahogy korában gondolták.

A teszteket még májusban végezték el, és csupán 12 mintában találtak a koronavírusra utaló antitesteket. Készítettek teszteket három olyan iskolában is, ahol voltak koronavírusos esetek, és megvizsgáltak 24 olyan alanyt is, akiknek a háztartásában volt koronavírusos beteg. A 24 főből azonban csak egy alany esetében mutattak ki antitesteket a mintán.

Az eredmények alapján a kutatók azt gondolják, hogy túlbecsülték a vírus terjedését, az iskolák nem voltak valódi gócai a vírusnak, és vélhetően nem is lesznek, ha újra kinyitnak.

Tananyag lesz a járványtan is

A járványtan is beépült a biológia-tananyagba, a diákok tanulnak majd a vírusterjedésről és megismerkedhetnek a legfrissebb evolúciós elméletekkel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Az iskola mindent mérni akar – csak éppen a tanulás lényegét nem tudja

Bár az iskola mint intézmény már nagyon régóta velünk van, meglepően meglehetősen rövid múltra tekint vissza az a törekvés, hogy mélyebben megértsük és vizsgáljuk: tulajdonképpen mit is tesz az iskola a gyerekekkel. Az évszázadok során számtalan nevelési elmélet és a legkülönbözőbb iskolatípusok jöttek létre, a tanulás alapvető természetéről alkotott képünk mégis gyakran tévutakra tévedt. Vélemény.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu