Tanári fizetéssel indulnak az iskolaőrök?

Még cafatéirát is ígérnek a kezdő pedagógusi fizetés mellé azoknak, akiknek elvégeznek egy tanfolyamot augusztusban.

  • Eduline

A Facebookon kering egy hirdetés, amely szerint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság már kivetette a hálóját, és várja az iskolaőri posztra a jelentkezőket - írja a hvg.hu.

A hirdetés szerint az érettségizett aspiránsoknak egy 40 órás tanfolyamot kell elvégezniük augusztusban, majd szeptembertől már munkába is állhatnak. A munkáért bruttó 220 ezer forintot ígérnek, mellé pedig 200 ezer forint cafetériát. Az oldal megkereste a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, ahol azt a választ kapták, hogy idő előtt került ki a hirdetmény, a toborzás a jogszabály hatályba lépését követően kezdődik. A hvg.hu hozzáteszi, a hirdetmény tartalmával kapcsolatosan nem utalt arra, hogy az hamis volna, sőt, annyit írt még a szóvivő, hogy az ott megadott elérhetőségek is rövidesen elérhetők lesznek.

A hirdetés egy oktatási csoportba is bekerült, ahol az verte ki a biztosítékot, hogy egy ilyen szenzitív munkakör betöltéséhez elég egy gyorstalpaló az érettségi mellé, másfelől pedig az, hogy a jövendő iskolaőrök keresete a kezdő tanári fizetéssel megegyező lesz.

A ma megjelent törvény szerint szakirányú képesítés híján a tanfolyamot a munkába állástól számítva legalább 90 napon belül el kell végezni, és vizsgát kell tenni. A munkakör betöltéséhez alapvető pedagógiai és gyermekpszichológiai ismeretek, valamint a szabálysértésekkel, illetve a BTK-val összefüggő ismeretek elsajátítása is szükséges.

Hamarosan jön a csodafegyver: a tanárhiányra is jó megoldás az iskolaőrség?

Továbbra is aktuális probléma a tanárhiány. Annyira, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar azt javasolja: a kormány idén kivételesen könnyítse meg a felsőoktatásba felvételiző tanárjelöltek helyzetét.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.