Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Angliában ugyan a szigorú szabályok mellett, de fontosnak tartják, hogy szeptembertől újra kinyissanak az iskolák a diákok felzárkóztatása és a családok élete miatt is.
Az angol iskolák 2020/2021-es tanévének pontos terveiről ezen a héten dönt majd az országgyűlés, miután az oktatási államtitkár ismerteti a megszületett útmutatót – ezt zömében iskolaigazgatók dolgozták ki, tudta meg a HuffPost UK.
Bizonyos esetekben érdemes lesz kisebb csoportokban tanítani a diákokat, de az alapvető elv az évfolyamok szerinti elkülönítés lesz. Az útmutató szerint nem lesz szükség az általános iskolások elkülönítésére, a középiskolások esetében azonban javasolják az 1 méteres távolság betartását. A tanárok és a diákok között pedig még fokozottabb, 2 méteres távolságot tartanak megfelelőnek.
Külön kiemelik, ha a folyamatos tesztelés során egy tanuló eredménye pozitív lesz, az egész osztályt vagy évfolyamot haza kell küldeni. Erre az esetre kell, hogy legyenek kidolgozott készenléti tervek is – főként abban az esetben, ha újra vissza kellene térni a távoktatáshoz.
Írnak arról is, hogy ne kelljen eltakarniuk az arcukat sem a diákoknak, sem a tanulóknak az oktatás során, ugyanis ez zavarná a tanulást, tanítást. Hozzáteszik, hogy gyakori kézmosás mellett egy-egy tanteremben megegyező irányba néző padokban – tehát semmiképp sem kör alakú asztaloknál – ülnének a diákok.
Az előző hónapok lemaradása miatt nagy hangsúlyt fognak fektetni a diákok felzárkóztatására is, külön kiemelve az angolt és a matekot. Éppen ezért, hacsak nincs jó okuk a családoknak a tanulók távollétére, végső esetben 120 fontot (közel 50 ezer forintot) is kifizettethetnek velük, ha nem mennek iskolába. Ennek elkerülése miatt is ügyelni fognak a megfelelő kapcsolattartásra a szülőkkel, hogy a gyerekek mindenképpen részt vegyenek az oktatásban.
null
null
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.