"Ez nem fizetésemelés és nem fogja megállítani a pályaelhagyást"

A megoldást inkább a 2015 óta befagyasztott vetítési alap emelése jelentené a Pedagógusok Szakszervezete szerint.

  • Eduline

A bejelentett 10 százalékos ágazati szakmai pótlék, amit július 1-től kaphatnak meg a tanárok, nem béremelés – mondta el a Népszavának a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás.

Szerinte a valódi béremelés azt jelentené, ha a tanári bérek 2015 óta befagyasztott vetítési alapját (ami a 2014-es minimálbér összege, 101 500 forint) emelnék meg, ám ez nem történt meg.

A szakmai ágazati pótlék - ami bruttó 20-40 ezer forint - a PSZ alelnöke szerint nem fogja megállítani a pályaelhagyást és a tanárszakra jelentkezők számának csökkenését.

A 10 százalékos pótlékemelés után egy pályakezdő fizetése bruttó 231 ezer forint lesz. Miközben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a diplomás pályakezdők átlagkeresete 344 ezer forint. Egy nyugdíj előtt álló mesterpedagógus bruttó 528 ezer forintra számíthat, miközben a diplomás átlagkereset megközelíti a 700 ezer forintot - mondta az oldalnak Totyik Tamás.

A PSZ évek óta azt szeretné elérni, hogy a tanárbérek vetítési alapja újból a mindenkori minimálbér összege legyen, ami jelenleg 161 ezer forint. A szakszervezet számításai szerint az alap befagyasztásával egy nyugdíj előtt álló pedagógus bruttó 6 millió forinttól esett el az utóbbi öt évben.

Augusztusban jöhet a tanárok 10 százalékos fizetésemelése

Azaz ha minden jól megy, még a nyári szünetben megérkezik az emelt fizetés - írja a Magyar Nemzet.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.