Augusztusban jöhet a tanárok 10 százalékos fizetésemelése

Azaz ha minden jól megy, még a nyári szünetben megérkezik az emelt fizetés - írja a Magyar Nemzet.

  • Eduline/MTI

A korábban bejelentett 10 százalékos emelést az augusztusban esedékes fizetésükkel kapják kézhez a tanárok. Az összeg a pályán töltött idő és a végzettség függvényében 20-40 ezer forint között alakul, és mivel az új bérelemet a garantált illetményhez kötötték, ezért a pótlék is minden alkalommal tovább fog nőni, amikor feljebb lépnek a ranglétrán - írja az oldal. E szerint három évente automatikusan mindenki feljebb kerül egy fizetési kategóriával, emellett szintlépést eredményeznek a sikeres minősítési eljárások is.

A lap szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyakornoki fokozatban lévő pályakezdőknek körülbelül 21 ezer forintot kapnak majd, míg például egy 24 éve pályán lévő, pedagógus II. fokozatba sorolt tanár főiskolai végzettséggel 32 ezer forint pluszt könyvelhet el, egyetemi diplomával pedig 35 ezer forintra számíthat. A nyugdíj előtt álló, legidősebb kollégák esetében akár a 38-40 ezer forintot is elérheti az emelés.

Az igazgatók (is) jól járnak

A vezetői pótlékokat érintő változás miatt egy négyszáz fő feletti diáklétszámú iskolát vezető, 33 éve tanító igazgató a mostani 477 ezer forint helyett több mint 619 ezer forintot kereshet. Egy ennél is nagyobb, ezer fő feletti létszámú iskolát irányító, 35 éve pályán lévő mesterpedagógus igazgató illetménye pedig 629 ezerről nem kevesebb mint 812 ezer forintra változik - említette még korábban Kásler Miklós.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.