A PDSZ szerint a tankerületi rendszer úgy rossz, ahogy van

A szakszervezet elnöke arról beszélt, hogy felkészületlen, nem megfelelő tapasztalattal rendelkező emberek vannak olyan pozíciókban, ahol kárt okozhatnak az oktatásban.

  • Eduline

A Pécsi Tankerületi Központ igazgatójának felmentését kéri a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – olvasható a Klubrádió oldalán. Szűcs Tamás a rádió egyik műsorában fejtette ki, hogy szerintük mi a probléma a tankerületi rendszerrel.

Nem az első eset, hogy jogsértés kapcsán kerül szóba a Pécsi Tankerületi Központ, nemrég írtunk arról a tanárról, akinek fertőtleníteni kellett több osztálytermet, rosszul lett a vegyszertől, majd a tankerület vezetője elküldte. Szűcs Tamás elmondta, hogy 2017 óta több olyan eset volt Pécsett, ahol jogellenes felmentéseket hajtottak végre, ezeken a szakszervezet jogásza dolgozik.

A PDSZ elnöke kifejtette, hogy nem csak arról van szó, hogy vannak jobb és rosszabb tankerületek, illetve tankerületi vezetők. Szerinte az egész rendszer rossz, úgy, ahogy van. Azt mondja, hogy felkészületlen emberek kaptak hatalmat, akiknek nincs kellő tapasztalata a közoktatásban és így anyagi kárt is okoznak. Ami viszont még ennél fontosabb: „emberileg teszik tönkre az oktatást.” Úgy gondolja, hogy minél kevésbé ért valaki a szakmához, annál rosszabb döntéseket hoz.

A PDSZ elnöke arról is beszélt, hogy miért nem kerülnek ezek a dolgok nyilvánosságra. Azt mondja, hogy olyan szabályok vannak, amik miatt alig lehet bátran nyilatkozó tanárokat találni és a hivatalok is hallgatnak.

"És voltam olyan marha, hogy megcsináltam azt a videót"

Nem szereti, hogy „vasalódeszkás tanárként" híresült el, ha visszamehetne az időben, nem is csinálná meg a „digitális úszásóra" videót - mesélte el Vezsenyi László a hvg.hu riportjában.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.