Fertőtlenítenie kellett volna, rosszul lett a vegyszertől - elküldte a tankerület

Elbocsátották az egyik pécsi gimnázium nevelés-oktatást segítőjét, mert "nem végezte el a rábízott fertőtlenítési munkát" - tudta meg a Népszava.

  • Eduline

Az elbocsátott munkatárs az iskola művészeti oktatásában vett részt - a távoktatás kezdetétől otthonról dolgozott, majd április végén behívták az iskolába, ahol a takarítónő közölte vele: "a májusi érettségi vizsgák végéig az lesz a feladata, hogy a tantermeket fertőtlenítse" - írja a Népszava.

A lap szerint jelezte az aggályait az iskolavezetésnek, akik viszont "szakszerű eligazítás, tájékoztatás nélkül egy ismeretlen vegyszerrel végigpermeteztettek vele öt tantermet, védőfelszerelésként kapott egy pár gumikesztyűt". Mire végzett, égtek a szemei és köhögnie kellett - hazaérve pedig kiderítette, mindez azért van mert a kapott vegyszerrel zárt térben egyszerre csak egy négyzetméternyi felület kezelhető a szerrel, ezzel szemben több osztálytermet is fertőtlenítenie kellett vele.

Mivel évek óta krónikus betegséggel küzd, illetve két idős családtagját ápolja otthon, elfogadhatatlannak tartotta a feladat folytatását - írja az oldal. Majd május közepén be is hívták a tankerületi központba, ahol közölték vele: közalkalmazotti jogviszonyát rendkívüli felmentéssel megszüntetik, mert nem végezte el a rábízott fertőtlenítési munkát.

Kérte a döntés felülvizsgálatát a Klebelsberg Központtól, ahonnan azt a választ kapta, nem találtak olyan indokot, amely alapján a tankerület intézkedését felül kellene bírálniuk. Azt javasolták, észrevételeivel keresse a tankerületi igazgatót.

Megszólalt a minisztérium is a vasalódeszkás tanár ügyében

Ami történt, azt az Emberi Erőforrások Minisztériumánál (Emmi) is túlkapásnak hívják.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.