Elkészültek az új NAT-hoz tervezett tankönyvek

Elkészültek a módosított Nemzeti alaptantervnek (Nat) megfelelő új tankönyvek - jelentették be szerdán sajtótájékoztatón.

  • MTI

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár közölte: a tankönyvek határidőre elkészültek, pdf-formátumban a tankönyvkatalogus.hu oldalon valamennyi rendelkezésre áll. Júniusban és júliusban esedékes legyártásuk után augusztus elsején megkezdik kiszállításukat az iskolákba - tette hozzá.

Hangsúlyozta: a tankönyvekre "a jól használhatóság mellett a nemzeti elkötelezettség, a gyermekközpontúság és a 21. századi modernitás egyaránt jellemző".

Sipos Imre, az Oktatási Hivatal tartalomfejlesztési és tankönyvkiadási elnökhelyettese elmondta, hogy a 61 tananyagfejlesztésből 11 új és 50 olyan tankönyv született, amelynek volt korábban tankönyvi előzménye.

Tájékoztatása szerint ezek közül 18 az első, 18 az ötödik osztályosoknak, 3 a hetedik évfolyamon, 22 pedig kilencedik évfolyamon tanulók számára készült. Ezekből 39 hagyományos tankönyv, 22 pedig szöveggyűjtemény, munkafüzet és más kiadvány. A legrövidebb könyv 90, a leghosszabb 300 oldalas - részletezte. A munka során mintegy 12 ezer oldalt írtak, szerkesztettek, tördeltek és lektoráltak szakértők, a tankönyvfejlesztésben 130 szakember vett részt, közülük százan szerzőként, valamennyien az OH munkatársai - sorolta Sipos Imre.

Itt vannak a következő tanév tankönyvei, megvan a tankönyvjegyzék

Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal a 2020/2021-es tanév tankönyvjegyzékét.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu Mélyponton a friss magyar PISA-eredmények #PISA #eduline #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lannert Judit: lesújtó helyzetben a gyermekvédelem, 9,5 milliárdos krízisprogram indul

Kilenc és fél milliárd forintos azonnali krízisprogram indításáról döntött a kormány a gyermekvédelem területén, miután az újonnan elkészült Gyermekvédelmi Diagnózis szerint a helyzet lesújtó – jelentette be Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszter. Hozzátette, a problémák 16 éve ismertek voltak a korábbi kormány előtt, amely nem a megoldásukon, hanem az elfedésükön dolgozott.