Pekingben újra bezárják az iskolákat és az óvodákat a járvány miatt

Pekingben bezárják az iskolákat és az óvodákat a koronavírus-járvány újraéledése miatt - adta hírül kedden a kínai köztévé.

  • Eduline/MTI

Hétfőtől zárva lesznek az óvodák, az összes általános és középiskolában távtanításra térnek át, az egyetemeken pedig felfüggesztették az oktatást. Az üzleti életet nem állítják le, de korlátozzák a nyitvatartást, és a város vezetősége erősen ösztönzi a távmunkát.

De akkor mi lesz szeptembertől?

Korábban már írtunk róla, hogy az Edinburgh-i Egyetem szakértői szerint nem azt a kérdést kellene feltenni, hogy biztonságos-e újranyitni az iskolákat, hanem hogy elég biztonságosak-e az iskolák, hogy újranyithassanak. Az eddigi bizonyítékok mindenesetre arra utalnak, hogy a gyerekek iskolába járása nem jelent fokozott kockázatot, a vírus esetleges terjedése pedig óvintézkedésekkel hatékonyan csökkenthető: a felnőttektől való fizikai távolságtartás és a gyakori kézmosás mellett a gyors tesztelésre, a fertőzésgyanús emberek azonnali elkülönítésére is szükség lenne.

Iskolák a járvány alatt: szeptemberben minden visszatérhet a megszokott kerékvágásba?

Mégsem jelent akkora kockázatot az iskolák működése a járvány alatt? Az Edinburgh-i Egyetem szakértői szerint nem azt a kérdést kellene feltenni, hogy biztonságos-e újranyitni az iskolákat, hanem hogy elég biztonságosak-e az iskolák, hogy újranyithassanak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.