Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Megszülettek a döntések az iskolák és az óvodák működési rendjével kapcsolatban - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára.
A járványveszély mértéke érdemben csökkent, az óvodák és a bölcsődék a megyékben május 25-étől, a fővárosban június 2-ától visszatérnek a normális működési rendhez.
Erre Maruzsa Zoltán szerint azért van szükség, mert a szülők szabadsága sok esetben elfogyott, dolgozniuk kell. A tantermen kívüli digitális oktatás jól működik, ezért a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad, és a tanév hossza sem változik - jelentette be az oktatási államtitkár a Facebookon.
Június 2-től ugyanakkor engedélyezik az iskolákban a tanárok és a diákok oktatási célú találkozását, kiscsoportos konzultációk és egyéni felkészítés tartását, amennyiben annak célja az elmúlt hónapokban tanultak rendszerezése, megerősítése, az esetlegesen lemaradó tanulók felzárkóztatása.
Engedélyezik a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátást is. Szintén június 2-től változik a gyermekfelügyelet rendje is. Már nem csak egyes kijelölt intézményekben, hanem valamennyi iskolában meg kell szervezni az adott intézménybe járó gyerekek felügyeletét. A felügyeletben részt vevők számára június 2-a és 15-e között elsősorban felzárkóztató, a tanulást támogató foglalkozásokat szervezzenek Maruzsa Zoltán szerint, majd 15-től 26-ig pedig a következő tanévre készülhetnek fel az iskolákban.
A gyermekeket, tanulókat külön feltételek és igazolások nélkül fogadni kell – mondta az államtitkár. A nyári táborokkal kapcsolatban később ígért tájékoztatást.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.