Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Vajon hogyan élik meg a távoktatásra való átállást az elsős kisiskolások, akik éppen most hagyták ott az óvodát, még szokják az iskolai szabályokat és írni, olvasni tanulnak? Általános iskolás tanárnőkkel beszélgettünk.
Már majdnem egy hónapja zajlik a távoktatás, utánajártunk hogyan oldják meg az alsós osztályok tanárai az alapok online tanítását.
„Vajon milyen érzés kavaroghat egy pályakezdőben, akit már bedobtak a mélyvízbe azzal, hogy első osztályt kapott? Végtelenül egyszerű: káosz. Merthogy jönnek a kérdések. Hogyan fogok én online betűket tanítani? Hogyan segítek majd nekik az írásban? Hogy gyakoroljuk közösen az összeolvasást? Mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiknek nincs meg a digitális oktatáshoz szükséges technikai háttér?” – teszi fel a kérdéseket egy pályakezdő alsós tanító.
Ők úgy döntöttek, hogy egy honlapot hoznak létre, ezen keresztül adják le a tananyagot, így egységes tud maradni a rendszer - meséli egyikük. „Minden hétfőn és csütörtökön új tananyagot töltünk fel. Általában 3-4 napra leosztható feladatsort kapnak a gyerekek”- mondja. Úgy gondolja, hogy egy oldal létrehozása több energiabefektetés, de ezek a gyerekek az építkezésük legelején vannak. „Sziasztok Csiguszok! A következő hetekben vagy hónapokban sajnos nem tudunk az iskolában együtt tanulni. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen sok - sok izgalmas feladattal készülünk nektek” – írják az osztálynak létrehozott honlapon.
Ha most rosszul kerülnek le azok az alaptéglák, akkor a későbbiekben nem lehet rá majd építeni, vagy ha mégis, hamar leomlik majd. Ez az a helyzet, amikor a hivatástudatra nagyobb szükség van, mint valaha.
A tanítónő szerint nagyon fontos, hogy a szülőkön ne legyen a szükségesnél több teher. „Kell a folyamatos pozitív visszacsatolás, mert erre most nekik (is) szükségük van”- mondja. Az iskola két alsós tanára nemrég dicséretben részesítette a szülőket, így kifejezve hálájukat.

Az Edulinehoz érkezett olvasói tapasztalatok alapján az alsósoknál is iskolánként eltérő az otthoni tanulás rendszere. Van, ahol egyáltalán nincsenek online órák, van, ahol a tanárok youtube videóból adják le a tananyagot. Sok gyerek mellett a szülő homeoffice-ban dolgozik, vagy bejár a munkahelyére és emellett kell megoldani a gyerek tanítását. Az alsós diákok szüleinek most kiemelt szerepe van. Egy szülő például arról számolt be, hogy a néptánc órát is meg kell tartania otthon youtube videó alapján, a gyakorlásról pedig rövid videót kell készíteni.
Hogyan zajlik az írás és az olvasás tanítása?
„Olvasás órára YouTube videókat készítek, ahol igyekszem úgy elmagyarázni mindent, mintha ott lennénk az osztályteremben. Vizuálisan, amit csak tudok megjelenítek, hogy könnyebb legyen a megértés a gyerekek számára” – meséli a tanárnő. Minden este felkerül az oldalra az általa felolvasott újabb fejezet Csukás István A téli tücsök meséi című könyvéből. Úgy érzi, hogy mostanra már kialakult egy rendszer, a legnehezebb feladat az ellenőrzés és az értékelés.
Videón keresztül hallgatom, ahogy olvasnak, lefotózzák, amiket írnak. Mit ne mondjak nehéz.
Nagy problémának érzi a tanárnő a távolságot, melyet online nem lehet áthidalni, de úgy gondolja, hogy most a szülők igyekeznek pótolni ezt a hiányosságot.
Nem tudjuk megölelgetni őket, reggeli köszönéseket csinálni (ölelés, pacsi), odahajolni hozzájuk és segíteni egy – egy feladat közben. Ez talán a legnehezebb része.
Egy másik általános iskola tanárnője, aki rajzot tanít a gyerekeknek, elmondta, hogy szerinte a jelenlegi helyzet előnye, hogy mindenkit új, kreatív megoldások kitalálására tud ösztönözni. „Ez azt is kihozta belőlem, hogy a rajzórát újra értelmezzem, és játékosan, ppt formájában vagy éppen videón, közben kommunikálva a gyerekekkel tartsam meg. A más módon való tanítás után különösen jól esik, ha a gyerekek lelkesen küldik az otthon, gondosan elkészített munkáikról készült fényképeket.”- meséli. Elmondta azt is, hogy neki a legfurcsább az volt, hogy pénteken még volt iskola, nevettek, tanultak, báboztak, majd aznap bejelentették, hogy hétfőtől nincs iskola.
Ha ti is szívesen megosztanátok a tapasztalatitokat az alsós távoktatással kapcsolatban, akkor írjátok meg nekünk az [email protected] címre vagy Facebookon.
Így üzen egyre több üresen álló iskola tanulóinak
Már egy ráckevei gimnázium ablakán is díszeleg az üzenet: Hiányoztok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.