Trefortba is jár egy olyan diák, aki távolabbi kapcsolatban áll koronavírusos beteggel

Csütörtökön derült ki, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának egyik osztályába egy olyan diák jár, aki távolabbi kapcsolatban áll egy bizonyítottan koronavírusos beteggel – értesült a Népszava.

  • Eduline

Úgy tudják, a diákot osztályfőnöke azonnal hazaküldte, és kérte, hogy vegye fel a kapcsolatot az illetékes közegészségügyi szervekkel. Ezt követően az iskola igazgatója az egész érintett osztályt hazaküldte, és azt kérte, hogy pénteken se menjenek iskolába - írja az oldal.

Keresték az iskolát, illetve az iskola fenntartóját, az ELTE-t, de azt a választ kapták, hogy nem nyilatkoznak. A gimnáziumba járó egyik diák szülőjétől ellenben megtudták, az igazgató arról tájékoztatta a szülőket, az említett osztályt az utolsó két óráról küldte haza, az érintett diák esetében azonban „olyan távoli kapcsolatról van szó”, hogy tudomása szerint a népegészségügyi központ nem foglalkozik az üggyel. Értesüléseik szerint a diák egyébként tudott beszélni egy infektológus szakemberrel, aki azt mondta, a fertőzés esélye csekély.

Keresték az Emberi Erőforrások Minisztériumát, a koronavírus ügyeiben döntéseket előkészítő Operatív Törzset és a Kormányzati Tájékoztatási Központot is, ám megkeresésükre egyelőre nem reagáltak.

Az iskolaigazgatóké a felelősség, hivatalosan mégsem dönthetnek

Az iskolaigazgatók nem kaptak tájékoztatást arra az esetre, mitévők legyenek, ha kiderül, hogy az intézményből valaki (vagy hozzátartozója) koronavírus-fertőzött lehet. A Népszava iskolaigazgatókat kérdezett meg a témában.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.