Toldy Gimnázium diákja, akinek közeli hozzátartozóját koronavírussal diagnosztizálták

Levélben tájékoztatta a budapesti Toldy Gimnázium igazgatója a szülőket arról, hogy az iskola egyik diákjának közeli hozzátartozójánál csütörtökön koronavírus fertőzést diagnosztizáltak - írja az Index.

  • Eduline

Levélben tájékoztatta a Toldy Gimnázium igazgatója, Porogi András a szülőket arról, hogy az iskola egyik diákjának közeli hozzátartozójánál csütörtökön koronavírus fertőzést diagnosztizáltak. Az Index által megszerzett e-mail szerint: a tanuló elhagyta az iskolát, az illetékes szervek vizsgálják a fertőzés körülményeit, amiként a beteg hozzátartozóit is. Azt írják, nincs arról tudomásuk, hogy az érintett tanuló vagy bármely toldys tanuló vagy dolgozó fertőzött lenne, amiként – teszik hozzá – az ország egyetlen iskolájában sincs még egyetlen igazolt tanulói megbetegedés sem.

Ahogy azt már mi is megírtuk, az érintett diák csütörtök délelőtt – angolóra közben – tudta meg, hogy édesanyját koronavírussal diagnosztizálták. 

Az Index szerint az édesanyján keresztül érintett gyerek az utóbbi napokban élte a diákok rendes életét: órákra járt, sportolt, a menzán evett. A hivatalos szerveknek az az elvárása, hogy mindent ugyanígy folytasson. Péntek reggeli levelében a Toldy igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy az esetről senki se értesítse a sajtót. Az iskola rendkívüli takarítást rendelt el. A hvg.hu megkereste az igazgatót, de nem nyilatkozott.

Nem kapnak segítséget egy koronavírus miatt érintett budapesti gimnáziumban

Kétségbeesetten hívogatták egymást egy budapesti gimnáziumi osztályban a szülők péntekre virradó éjjel - írja a 444.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.