Nyilvános szakmai beszélgetésre hívja Hajnal Gabriellát a CKP

A Civil Közoktatási Platform nyilvános szakmai beszélgetésre hívja Hajnal Gabriellát, a NAT megújulásáért felelős megbízott miniszteri biztost.

  • Eduline

Kedvező fogadtatásra számítanak, hiszen Hajnal Gabriella 2017-ig nemcsak részt vett a sztrájktárgyalásokban a VOSZ elnökeként, hanem szervezte is a tanártüntetéseket, amelyek többek között a szakmai egyeztetés hiányát kérték számon a kormányzaton - írják közleményükben.

A héten küldött levelükre még nem kaptak választ. De kiemelik benne, hogy számos hiteles, nagymúltú szakmai szervezet fogalmazott meg kritikát, csakúgy, mint neves szakemberek, tudóscsoportok különböző szakterületekről – köztük az MTA teljes Nyelv-és irodalomtudományok osztálya és valamennyi állami egyetem magyar irodalom tanszéke -, illetve iskolák tantestületi közösségei (eddig 80 iskolából).

Hozzáteszik: a NAT tartalma, szellemisége, erőltetett ütemű bevezetése elleni tiltakozásban részt vesznek szülők, és véleményt nyilvánítanak diákok is. Véleményét nevének vállalásával nyomatékosította több ezer tanár és többszáz szakmai szereplő, a társadalmi elégedetlenséget a tiltakozó petíciókat aláíró mintegy 30 ezer ember jelzi.

"Mindezek ellenére a NAT megjelenése óta eltelt egy hónapban érdemi válaszokat nem kaptunk, valótlan állításokat, politikai vádaskodásokat annál inkább"

- írják. A Civil Közoktatási Platform felkéri Hajnal Gabriellát, a NAT megújításáért felelős miniszteri biztost a jelenleg már igen nagy érdeklődésre számot tartó Nemzeti Alaptantervvel kapcsolatban felvetődött problémák, dilemmák érdemi, szakmai, sajtónyilvános megbeszélésére.

Maruzsa Zoltán: mi azt állítjuk, hogy csökkent a tananyag

Alacsony bérek, tanárhiány, óraterhek és több mint 1500 egyházi iskolákban tanító pedagógus írta alá azt az állásfoglalást, mely a komoly oktatási problémára hívja fel a figyelmet.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.