Súlyosabb büntetést kaphat a tavalyi érettségit kiszivárogtató nyomdai alkalmazott

Súlyosabb büntetés kiszabását kéri a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az ellen a nyomdai alkalmazott ellen, aki tavaly szivárogtatta ki a történelemérettségi esszétémáit.

  • Eduline/MTI

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, korlátozott terjesztésű minősített adattal való visszaélés miatt emeltek vádat az ellen a lajosmizsei nyomdai alkalmazott ellen, aki a 2019-es magyar nyelv és irodalom, valamint a matematika írásbeli érettségi feladatsorok egy részét, illetve a történelem érettségi teljes feladatsorát „kilopta” a munkahelyéről, majd ismerőseinek kiszivárogtatta.

A férfi több mint négy hónap felfüggesztett fogházbüntetést kapott, és emellett két évre eltiltották a nyomdai gépmesteri foglalkozástól.

A fellebviteli főügyészség szerint azonban a kiszabott büntetés aránytalanul enyhe, az irányadó középmértéket meghaladó - végrehajtásában felfüggesztett - szabadságvesztés kiszabása lenne indokolt, ezért az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.

Anyjával közösen verte meg osztálytársát - vádat emeltek ellene

A Szikszói Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen garázdaság miatt. Az anya fiával együtt verte meg a gyerek osztálytársát.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.