Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Újabb gimnázium csatlakozott a NAT ellen tiltakozókhoz: közleményt adott ki a Lovassy László Gimnázium.
Február 25-én a veszprémi Lovassy László Gimnázium is közleményt adott ki az új NAT ellen.
Az iskola szerint közoktatás nagyon is rászorul egy mély, stratégiai korszerűsítésre, de ez az alaptanterv ezt nem orvosolja, sőt néhány szempontból még súlyosbítja is a problémákat.
„Ennek oka az új Nemzeti Alaptanterv erőltetett ütemű létrehozása, és éppen emiatt a mély, érdemi szakmai konzultáció elmaradása” –
idézi közleményüket a Magyar Narancs.
A Lovassy pedagógusai ezért azt javasolják, hogy a NAT bevezetését legalább egy évvel halasszák el, és az így nyert időt olyan szakmai egyeztetésre használják fel, ami nyitott a NAT új változatától különböző szemléletmódok és tartalmak befogadására is. Ebben az egyeztetésben – sok ezer tanártársunkkal együtt az országban – magunk is szívesen részt veszünk - írják.
Fontos hozzátenni azt is, hogy a tiltakozások szászlóvivőjét nem csak az intézményi kiállás jelentette, ugyanis eközben a NAT-ot rengeteg szervezet és oktató is nyilvánosan ellenezte - írja a lap. A tiltakozók listáját itt nézhetitek meg.
Kásler Miklós szerint "csekély" az új NAT ellen tiltakozók száma - "szeptemberre minden elkészül"
Az emberi erőforrások minisztere szerint "szeptemberre minden elkészül", és a következő tanévben bevezetik a megújult Nemzeti alaptantervet (Nat), illetve kerettanterveket (ket) az iskolákban.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).