Kásler Miklós szerint "csekély" az új NAT ellen tiltakozók száma - "szeptemberre minden elkészül"

Az emberi erőforrások minisztere szerint "szeptemberre minden elkészül", és a következő tanévben bevezetik a megújult Nemzeti alaptantervet (Nat), illetve kerettanterveket (ket) az iskolákban.

  • Eduline/MTI

A tárcavezető azt mondta: a "tankönyvek készen lesznek, a tankönyvek kiadása és forgalmazása  biztosítható", és semmilyen körülményt nem lát, "ami akadályozná a következő tanévben a Nat és a ket-ek bevezetését". Ismét kiemelte, hogy a tantervek rendkívül hosszú megbeszéléssorozat után, konszenzus alapján jöttek létre, figyelembe véve az első változatra érkezett körülbelül ezer észrevételt.

Ennek eredményeként olyan alap- és kerettantervek jöttek létre, amelyek minden magyar gyermek számára ugyanazt az alapvető ismeretanyagot közvetítik, függetlenül a gyerekek szociális és földrajzi helyzetétől. Az új tanterv "értékorientált, korszerű  módszerekre és eszközökre támaszkodik, gyermekközpontú, emellett hazafias szemléletű" - hangoztatta a miniszter.

Megjegyezte: "soha nem tudjuk elérni, hogy mindenki elégedett legyen, de ez a tanterv a jelenlegi adottságok alapján készült, és lényeges továbblépést jelent az előző tantervhez képest".

Kásler MIklós szerint Magyarországon mintegy háromezer középiskola van, és összesen hét iskolából tiltakoztak a Nat bevezetése ellen, illetve néhány egyetemi oktató csatlakozott hozzájuk. A tiltakozók aránya tehát "csekély", egy százalék alatti. Mindeközben azonban egyre több és több iskola tanári gárdája és diákja csatlakozik az új Nemzeti alaptanterv elleni tiltakozáshoz. Sokan az új NAT visszavonását követelik, hiányolják a nyilvános és szakmai egyeztetést és korszerűtlennek tartják a dokumentumot. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a tiltakozókat.

Tovbbá szerinte a tantervek 19 tantárgyról szólnak, mégis szinte kizárólag a magyar irodalom, illetve esetenként a történelem kerül a viták és a támadások középpontjába. A miniszter szerint azonban ezek "nem érdemi észrevételek", hanem "politikai megfontolások".

Meglátása szerint ez "nem szerencsés dolog, különösen nem, ha ebbe bevonják a középiskolásokat is". Kásler Miklós tegnap azt is bejelntette, hogy a pedagógusok hamarosan 10 százalékos béremelésre számíthatnak.

Kásler Miklós: júliustól tíz százalékkal emelkedik a tanárok bére

Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Totyik Tamás: kihívás elé állítja az iskolákat az alsós javaslatcsomag a 2026/2027-es tanévben

35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése - csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu