Rosszul fogadták a karantén hírét az Olaszországból hazaérkező diákok

Az Olaszországból hazatérő egyik diák szülője értesítette az orvost arról, hogy a diákcsoport vírushordozó lehet. A diákok rosszul fogadták a karantén hírét.

  • Eduline

Tegnap számoltunk be arról, hogy hazaérkezett Olaszországból a magyar diákokból álló kiránduló csoport. A diákokat, valamint kísérőjüket és az autóbusz két vezetőjét két hétre elkülönítik a budapesti Szent László Kórházban. Az egyik szülő arról számolt be az RTL Híradónak, hogy ő maga szólt a tisztifőorvosnak a csoport hazaérkezéséről, valamint arról, hogy potenciális vírushordozó gyerekcsapatról lehet szó - írta meg a 24.hu.

Timaffy Judit azt mondta: ez egy nagyon nehéz döntés volt, mert amikor a gyerekek megtudták, hogy karanténba kell menniük, zokogtak a telefonban. Három hét után alig várták, hogy lássák a szüleiket, barátaikat és társaikat az iskolában és nagyon nagy csalódás volt a számukra, hogy nem ölelhették át a szüleiket - tette hozzá.

Elkezdték vizsgálni a karanténba került diákokat

Megkezdődött a vizsgálata annak a tizenegy középiskolás lánynak, két tanáruknak és a két sofőrnek, akik Olaszországból tértek haza és a koronavírus miatt karanténba kerültek - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.