Ülésezett az Országos Diákparlament: 45 javaslatot fogalmaztak meg a következő két évre

Az ez évi Országos Diákparlament (ODP) negyvenöt plusz egy javaslatot fogalmazott meg az oktatási kormányzatnak Székesfehérváron zajló ülésén.

  • Eduline/MTI

A háromnapos tanácskozást záró vasárnapi sajtótájékoztatón Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár elmondta, beszámoltak az ODP-nek a legutóbbi, 2017-ben tartott ülés óta elvégzett munkáról, az akkori ötven ajánlásból harmincat végrehajtott az oktatási kormányzat, további tizenkettő pedig folyamatban van.

Az államtitkár jelezte, hogy a most megfogalmazott újabb 45 pont a következő két évben teljesíthető lesz.

Maruzsa Zoltán a javaslatok közül kiemelte a kollégiumi szobák felszerelésére, a diákönkormányzati vezetők országos regisztrációs adatbázisának létrehozására, a tanulmányi rendszerek fejlesztésére, az e-napló rendszer fejlesztésére, a nulladik órával kapcsolatos egyetértési jog kiterjesztésére, az oktatási intézmények infrastrukturális fejlesztésének felgyorsítására, valamint az iskolabútorok beszerzésekor a diákság véleményezési jogkörének kiterjesztésére megfogalmazott ajánlásokat.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a diákparlament határozott fellépést kért a pedagógusok inzultálása ellen, az oktatási kormányzattól további lépéseket várnak a pedagógusok megvédéséért.

Maruzsa Zoltán elmondta még, hogy a negyvenöt javaslatot pontról pontra igyekeznek megvalósítani az Országos Diáktanáccsal (ODT) közös havonkénti üléseken, a szakképzést érintő javaslatok esetében az Innovációs és Technológiai Minisztériumot is bevonják.

Iskolai erőszak: újabb videó került elő, ahol egy diák fenyegeti tanárát

Osztálytársai vették fel videóra, amint egy fiú beszól a tanárának, fenyegeti, alázza, miközben a tanár láthatóan tehetetlen.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.