PDSZ: az oktatási rendszernek jelenleg a pedagógushiány a legnagyobb gondja, nem pedig a lerobbant épületek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint az 50 milliárd forintos hitelből az oktatási infrastruktúra fejlesztése helyett inkább a pályakezdő pedagógusok lakhatását kellene támogatni.

  • Eduline

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten bejelentette, hogy az Európai Beruházási Bank 50 milliárd forint (150 millió euró) hitelt nyújt Magyarországnak az oktatási infrastruktúra fejlesztésére, megújítására. Ebből az összegből 8 új iskola épül, 16 iskola kibővül, 20 intézményben tornacsarnok létesül, 26 tanmedence jön létre, 17 új kézilabdacsarnok valósul meg.

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint, az 50 milliárd forint “csepp a tengerben”, Magyarországon pedig sok a rossz állapotban lévő iskola. Ahhoz, hogy látványos változás következzen be, ezermilliárdos nagyságú fejlesztésekre lenne szükség - írja a hvg.hu.

A PDSZ elnöke a szombati RTL Híradóban azt is hozzátette, jobban örült volna, ha ez a teljes összeg például a pályakezdő pedagógusok lakhatását támogatná, ugyanis az oktatási rendszernek jelenleg a pedagógushiány a legnagyobb gondja, nem pedig a lerobbant épületek.

Vitairatot készített a magyar közoktatás válságáról a Pedagógusok Szakszervezete

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) vitairatot készített, amiben összefoglalta, hogy alapvetően mi az oktatási rendszer hibája.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.