Rekordot döntöttek: még sosem voltak annyian az Educatio Kiállításon, mint az idén

Idén minden eddiginél többen mentek ki a felsőoktatási intézmények kiállítására.

  • Eduline

A múlt héten rendezett 20. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon 54.869 látogató vett részt, 2019-ben 53.059-en voltak, így ezzel újabb rekordot döntött az érdeklődés - közölték a szervezők.

MTI/Balogh Zoltán

Az egyetemi képzéseken túl egyéb szakképzési, pályaválasztási opciókról, valamint tanulmányok mellett vagy után végezhető munkalehetőségekről is lehetett érdeklődni. Az informálódás mellett tudományos kísérletek, szórakoztató aktivitások és interaktív megmozdulások színesítették a jubiláló Educatio kiállítást - írják közleményükben.

A 2020 szeptemberében induló alap- és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre 2020. február 15-ig lehet jelentkezni.

A 2020-as felvételivel kapcsolatos, folyamatosan frissülő cikkeinket itt olvashatjátok.

Ingyenes felvételi tájékoztatót szervez a Studium Generale a felvételizők szüleinek

A felvételi nem csak a diákoknak nagy feladat, hanem a szülőknek is okozhat némi fejtörést. Ezért 2020-ban is megrendezi ingyenes Szülői Nyílt Napját a Studium Generale. Itt vannak a részletek.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.