Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A tanárára múlt héten késsel támadó győri diák ügyvédje szerint amíg nem készül el az elmeorvosi, pszichiáteri és pszichológusi vizsgálat, a nyomozók sem tudhatják, hogy az ügy a büntetőjogi vagy az egészségügyi kategóriába tartozik-e - írja a Magyar Nemzet.
Csak jövő héten tervezik újra kihallgatni azt a 17 éves, 10. osztályos diákot, aki múlt csütörtökön megkéselte 51 éves osztályfőnökét a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában - írja a Magyar Nemzet. Ahogy megírtuk, a diákot még aznap elfogták, a nyomozási bíró pedig szombaton rendelte el 30 napra a letartóztatását.
A diák ügyvédje szerint az igazságügyi elmeorvosi szakértői vizsgálat késik, enélkül pedig nem lehet tudni, nem orvosi kezelésre szorul-e inkább a vádlott. Faragó Péter legutóbb hétfőn volt bent a győri büntetés-végrehajtási intézetben őrzött ügyfelénél, akit egy három négyzetméteres, kétszemélyes cellában őriznek és kamerákkal figyelnek.
A diák egyedül van a cellában, a börtönőrök szerint semmi gond nincs vele, sőt, teljesen magába zárkózott és szomorú, azt pedig, hogy pontosan mi történt, továbbra sem tudja felidézni - mondta az ügyvéd a lapnak.
A késelés napján a diák mindent beismert és megbánt, annak ellenére, hogy csak arra emlékszik, felállt óra közben az asztalától, majd hogy ül a tanári székben, és odaadja a véres bicskáját a diáktársának.
A fiú a késelés előtti héten jelezte szüleinek, hogy a fokozott elvárások, az iskolai stressz miatt hasmenése és állandó gyomorfájdalma van. A szülők be is jelentkeztek vele pszichológushoz, aki e hétre adott időpontot.
A késelés fizikaórán történt, állítólag egy dolgozatra adott hármas jegy miatt. A diákok szerint egyébként nagy a nyomás az iskolában, a maximalista diákok pedig nehezen viselik, ha nem tudnak megfelelni a saját elvárásainak.
A megkéselt tanárnő súlyos sérüléseket szenvedett, a héten talán elhagyhatja a kórházat, hogy otthon folytatódjon a gyógykezelése. Amikor a diák apja meglátogatta, neki a pedagógus azt mondta: kész megbocsátani a diáknak.
A házirend szigorításán gondolkoznak a győri Jedlikben
Szakpszichológusok elhelyezésén és a házirend szigorításán gondolkodnak abban az iskolában, ahol csütörtökön egy diák többször megszúrta tanárnőjét - hangzott el az M1 Híradójában.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.