Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint be kell látni, egyes esetekben az óvodai létszámot akarták mesterségesen biztosítani az iskolaérettségi döntésekkel. Így változik jövőre a rendszer.
"Látni kell, hogy eddig a felmentésekről óvodánként rendkívül eltérő módon döntöttek, azt is őszintén ki kell mondani, hogy egyes esetekben az óvodai létszámot akarták mesterségesen biztosítani azzal, hogy még az óvodában tartották a gyermeket, a magasabb gyermekszámért ugyanis több támogatás jár"
- írja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Kiemelik, a felmentést érintő változások a 6. életévét betöltött, azaz tankötelessé vált gyermekek azon részét érintheti, akiknél a szülők további egy évvel szeretnék meghosszabbítani az óvodáztatást, amire a törvény lehetőséget nyújt. A visszaélések és az indokolatlan felmentések elkerülése érdekében a szülőknek ezután az Oktatási Hivatal online felületén kell majd kezdeményezni a felmentést - írja a minisztérium. A kérelmeket 2020 január 15-ig lehet majd beadni.
Az eljárás elviekben 60 napos. Ha a szülő nem ért egyet az OH döntésével, akkor természetesen lehetősége lesz jogorvoslatra. Továbbá a gyermekek és a sikeres eljárás érdekében bíznak a szülők és az óvodák együttműködésében. Azt ígérik, az Oktatási Hivatal minden szükséges információt közzétesz a honlapján, és a tudnivalókról írásban is tájékoztatja az óvodákat is.
Hozzáteszik: a minisztérium nem számít arra, hogy a változás miatt iskolai férőhely hiány alakulna ki, hiszen az iskolás gyermekek száma demográfiai okokból eleve csökkent az elmúlt években.
Ha egy iskolában mégis az eddignél több elsős osztályt kellene indítani, ott a fenntartó megteszi a szükséges lépéseket - ígérik.
Ahogy ma már megírtuk, megjelent a módosított rendelet, amiből a tervek szerint mindenki tájékozódhat. Itt nézhetitek meg a részleteket:
Itt a módosított rendelet: ilyen szabályok vonatkoznak jövőre az iskolaérettségi vizsgálatokra
Kezd körvonalazódni, hogy ki dönt jövőre az iskolaérettségi vizsgálatokról? Megjelent a módosított rendelet, amiből a tervek szerint mindenki tájékozódhat.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).