Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek szóló videóüzenetben követelik a szülők, hogy vonják vissza a kötelező 6 éves iskolakezdésről szóló törvényt, az iskolaérettségről pedig továbbra is az óvoda dönthessen - írja közleményében a Szülői Hang Közösség.
Ahogy beszámoltunk róla, január 1-jétől változik a beiskolázás és iskolaérettségi vizsgálatok módja. Alapszabályként annak, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, szeptembertől iskolába kell mennie. A szülő január 15-ig kérelmezheti, hogy gyereke még egy évig az óvodában maradhasson.
A kérelmeket januártól az óvodák helyett az Oktatási Hivatal fogja elbírálni nagyrészt óvodapedagógus szakemberek bevonásával, ennek a részleteiről ugyanakkor még nincs információ. Ezután a befogadott igényeket a pedagógiai szakszolgálatokhoz továbbítják az iskolába lépéshez szükséges felmérésére. Ők a szülők által kiválasztott, valamint feltöltött dokumentumok alapján hozzák meg döntésüket. Negatív elbírálás esetén a szülő csak közigazgatási perben érvényesítheti ellenvéleményét.
A Szülői Hang Közösség a törvény visszavonását követeli. Közleményükben azt írják: a gyereket ismerő szülő és óvoda helyett a további egy év óvodai nevelésről egy olyan hivatal dönt, amely a gyereket még csak nem is látja, holott ennek a döntésnek az ő mély ismeretére alapuló pedagógiai döntésnek kellene lennie, melynek meghozatalára egy hivatalos szerv alkalmatlan.
A gyerekek között óriási fejlődésbeli különbségek mutatkoznak, nem mindenki ugyanabban az életkorban válik iskolaéretté. Az idő előtt iskolapadba erőltetett gyermekeket sorozatos kudarcok érik, ezek alacsony önbecsüléshez vezetnek, ami tönkreteszi az iskolás éveket és nagyban rontja a gyermek életben való boldogulásának esélyeit is. Az intézkedés negatív hatással van az iskolaérett gyereekekre is, mert a nem iskolaérett gyerekek akadályozhatják az ő haladásukat az iskolában - áll a közleményben.
A közösség egy videóval is üzenet Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének: a videóban 25 szülő mondja el, mi a probléma a törvénnyel. A törvény által hivatkozott szakértői bizottságok már most túlterheltek és ezért nem tudják az összes érintett gyerek felmérését elvégezni, a bírósági úton való fellebbezés pedig alkalmatlan a pedagógiai szempontok figyelembevételére - hangzik el a videóban.
A szülők szerint az intézkedés tovább növeli a szegregációt azáltal, hogy a hátrányos helyzetű családok aligha élnek majd a kérelmezés lehetőségével, az intézkedés részleteit szabályozó rendeletet pedig nemhogy a tanévkezdésre, de még azóta sem sikerült megalkotnia a minisztériumnak.
A Szülői Hang mellett az utóbbi hetekben kifogásolta a törvényt és a végrehajtással kapcsolatos információhiányt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és pszichológusok is, az alapvető jogok biztosa pedig vizsgálatot indított a részletes szabályozás hiánya és az elsős osztályokban várható zsúfoltság miatt.
A PSZ óvodapedagógiai tagozatának elnöke az Eduline-nak azt mondta: az október-november környéki határidő is kérdéses, a szakmában pedig vannak, akik már azon sem lepődnének meg, ha végül december 31-ig ígérnék a végrehajtási rendeletet.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.