Kásler Miklós szerint nincs pedagógushiány, emellett az utóbbi időben csökkent a tanulók létszáma

"Azt gondolom, nincs pedagógushiány."

  • Eduline

Ezt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Szerinte megvan a ritmusa annak, hogy a tanárok milyen periódusokban mennek nyugdíjba, de ezek kiszámíthatók, ismertek. Hozzátette: a tanárképzés egyik célja, hogy a nyugállományba vonuló pedagógusokat megfelelő módon lehessen pótolni. 

"Arra szoktak hivatkozni a létszámhiány kapcsán, hogy sok az álláshirdetés, de gondoljunk bele: a pedagógus is költözik, családot alapít, és életének számos változása indokolhatja, hogy intézményt vált. Ám ez nem feltétlenül jelent szakemberhiányt, emellett az utóbbi időben csökkent a tanulók létszáma" - mondta a miniszter.

Tetőzik a pedagógushiány: délután már csak asszisztens foglalkozik a gyerekekkel az óvodákban

Az országos pedagógushiány jelentkezik az óvodákban is. A törvényben előírt két szakképzett óvodapedagógus helyett több helyen csak egy tud vinni egy 20-25 fős gyerekcsoportot, délután már nem tudnak fejlesztői foglalkozásokat tartani.

A Nemzeti alaptanterv (NAT) jövő évi bevezetéséről azt mondta, várhatóan ősszel megszületik erről a kormánydöntés, és ezután "elkezdődhet a tankönyvek átdolgozása". Hozzátette, az új NAT-ot felmenő rendszerben vezetnék be az 1., 5. és 9. évfolyamokon, de csak az 5. és 9. évfolyamosok tankönyveit kell átdolgozni, ezért tarthatónak látja a határidőt.

Az új alaptanterv céljáról azt mondta, azt szeretnék, ha versenyképes, valamint "a nemzeti kultúrát korszerűen átadó" tudást szereznének a diákok.

Itt vannak az adatok: több ezer munkavállaló hiányzik az oktatásból

2019 második negyedévében több mint 4500 üres álláshely volt az oktatásban, a középiskolákban a legnagyobb a hiány - írja a 24.hu a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Elkezdődött az ovi, de még várni kell az óvodai nevelő státusz kivezetésére és a rugalmas óvoda-iskola átmenetre is

Minisztériumi egyeztetésekkel telt a nyár, konkrétum azonban egyelőre kevés hangzott el arról, pontosan hogyan és mikor alakítanák át az óvodai nevelést. Az oktatási tárca államtitkárai több szóbeli ígéretet is tettek, a szakszervezetek által napirenden tartott égető problémák orvoslására, de ebben a nevelési évben gyökeres változás még nem várható. Összeszedtük, mit ígért eddig a minisztérium, és milyen változtatásokat sürgetnek a szakszervezetek.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu