Rétvári Bence: a Kúria döntése lezárta a magán tankönyvkiadók és az Oktatási Hivatal közötti vitát

A jövő évi költségvetésben 14 milliárd forint áll rendelkezésre az ingyenes tankönyvekre, ezért fontos, hogy "ez a pénz ne a magán tankönyvkiadók profitérdekét, hanem a köz érdekét szolgálja, és a diákok minél jobb minőségű tankönyvvel ellátását" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

  • Eduline/MTI

Rétvári Bence közlése szerint a jövő évi költségvetésben 2010-hez viszonyítva 645 milliárd forinttal több van betervezve az oktatás céljaira, ebből 14 milliárd forint a fedezete az ingyenes tankönyvellátásnak. Mint mondta, idén egymillió, jövőre pedig az összes diák ingyen kapja a tankönyvet az alsó- és felsőtagozaton, valamint a középiskolában is. A kormány ezzel is a családokat szeretné segíteni - hangsúlyozta.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a Kúria közelmúltban hozott jogegységi döntése lezárta a magán tankönyvkiadók és az Oktatási Hivatal (OH) közötti vitát. Felidézte: több magán tankönyvkiadó is beperelte az Oktatási Hivatalt, amiért az OH nem hosszabbította meg a tankönyveik engedélyét. A Kúria azonban kimondta, jogszerű volt az Oktatási Hivatal eljárása, amikor az új tankönyvtörvény alapján nem hosszabbította meg a korábbi engedélyeket - tette hozzá.

Kiemelte, a tankönyvfejlesztésnek más logikát kell követnie, közszolgálatinak kell lennie, és nem a nyereségre kell törekednie, hanem a minél jobb minőségű tankönyvek minél olcsóbb előállítására, ezért döntöttek az állami fejlesztésű tankönyvek mellett.

Úgy vélte, a Kúria döntésével nemcsak a jogi vitákat nyerte meg az Oktatási Hivatal, az állami fejlesztésű tankönyvekkel jól jártak az iskolák, családok, diákok is. Mint mondta, megteremtették a korszerű oktatás feltételeit, mindezt úgy, hogy most már jogilag is tisztázott körülmények között, állami fejlesztést indítottak el, és nem a marketingre, profitra koncentrál a tankönyvkiadó, hanem a tankönyvek minőségére.

Így küzdenek a magánkiadók: továbbra is elérhetőek a tankönyvjegyzékből eltávolított köteteik

Továbbra is elérhetőek a hivatalos tankönyvjegyzékből kivett könyvek is.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.