Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
"Amellett, hogy a majdani bizottság kiléte aktuálisan nem ismert, a mai napig nem tudjuk, hogy milyen tesztek/eljárások alapján kísérelik majd meg megállapítani azt, hogy a gyermek iskolaérett-e" - írják pszichológusok a kormánynak címzett nyílt levélben azzal kapcsolatban, hogy januártól az óvodák helyett egy állami szerv dönthet a gyerekek iskolaérettségéről.
Januártól az iskolaérettségről egy eddig meg nem nevezett állami szerv fog dönteni, a szülők pedig minden év január 15-ig nyújthatnak be kérelmet, ha azt szeretnék, hogy az augusztus 31-ig hatodik életévét betöltő gyermekük még egy évig az óvodában maradhasson. A szabályozás először a 2020/21-es tanévben első osztályba lépőket érinti majd, a szervről és az eljárásról pedig az ígéretek szerint idén ősszel alkot rendeletet a kormány.
"A médiában megjelenő hírek, illetve a módosított köznevelési törvény ide vonatkozó tartalmi részei azonban nem adnak megfelelő szakmai tájékoztatást az új törvény végrehajtásáról. Ennek megfelelően, sem az eddig ezzel foglalkozó szakemberek, sem a szülők nem kaptak tájékoztatást a vizsgálatok pontos menetéről" - áll az aHang kampányplatformon közzétett, Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek és Bódis József tudás- és innováció-menedzsmentért felelős államtitkárnak címzett nyílt levélben, amelyet már több mint ezer pszichológus írt alá.
"Ez az információhiány mind az érintett szülőket, mind az eddig ezzel foglalkozó szakembereket bizonytalanságban tartja és ellehetetlenti a szakmai tervezést, munkaszervezést, ezzel veszélyeztetve az érintett gyermekek megfelelő felmérését" - írják a nyílt levélben, majd felteszik a kérdést: "a köznevelési törvény jelenlegi formájában – tehát a végrehajtási rendelet hiányában – milyen garanciával rendelkezik a következő, iskolába lépéshez szükséges képességek adekvát megállapításáról? Hogyan tud majd a még meg nem nevezett bizottság képet formálni olyan kritériumokról, mint a kudarctűrés, szociabilitás, pszichés-szociális érettség vagy kiegyensúlyozottság?"
"Összegezve, ez a helyzet bizonytalanságban tartja, valamint méltánytalan helyzetbe hozza mind a szülőket, mind a szakembereket, ami akadályozza a gyermekek legjobb érdekében való eljárást. Ezért kérjük mihamarabbi válaszukat megfogalmazott aggályainkkal kapcsolatban. Továbbá kérjük, hogy erősítsék meg, avagy cáfolják azt az értesülést, hogy az Oktatási Hivatal által felkért külsős szakértőket az illetékes pedagógiai szakszolgálatokból fogják-e kirendelni" - áll a nyílt levélben.
Nyílt levélben, haladéktalanul válaszokat követel a Szülői Hang az új köznevelési törvény miatt
Továbbra sem tudni, hogyan kell alkalmazni az iskolaérettségre vonatkozó újabb törvényi szabályozást, miután a kormányzat a tanévkezdés után egy hónappal sem rendelkezett a törvény végrehajtásáról - írja közleményében a Szülői Hang.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.