Átalakított szakképzések: eltűnhet az OKJ-s szakmák listájáról a nevelőszülői képzés?

A kormány által egyelőre még nem tárgyalt új szakmajegyzéken már sem az alapképzések, sem a részszakképesítések között nem találni nevelőszülői képzést - írja a Népszava.

  • Eduline

Habár a jelenleg hatályos Országos Képzési Jegyzéken (OKJ) még szerepel a nevelőszülői képzés, mint az állam által elismert szakképesítés, a lap birtokába került tervezetben már nem.

Összességében a gyermekek gondozásával, nevelésével foglalkozó szakképesítések mintegy kétharmada tűnt el: nincs már a listán például csecsemő és gyermekápoló, gyermek intenzív szakápoló, gyermekotthoni asszisztens, de még óvodai dajka képzés sem - írják. Ami maradt: kisgyermekgondozó, -nevelő, gyermek és ifjúsági felügyelő, szociális és gyermekvédelmi szakasszisztens.

Ahogy korábban mi is írtunk róla, az egyelőre még nem nyilvános kormányzati előterjesztés szerint az új jegyzékben összesen 171 iskolában oktatható szakképesítés, 73 részszakképesítés és 13 kulturális és művészeti szakképesítés marad meg a mostani, összesen mintegy 750 képzésből. 

Novemberben kezdhetnek tárgyalni a szakképzési törvény módosításáról

A szakképzési törvény módosítása is szerepel a kormány őszi jogalkotási menetrendjében - írja a Magyar Hírlap.

A Népszava információi szerint pedig az „alapszakmákat” – mint például a villanyszerelő, asztalos – csak az iskolarendszerben, az ezekre épülő specializációkat vagy „szakosító képzéseket” csak felnőttképző intézményekben lehet majd tanulni – utóbbiak listáját viszont nem fogják jogszabályi szinten szabályozni.

A nevelőszülők képzésének jövőjével kapcsolatban a lap kereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, ám cikkünk írásáig nem kaptunk tájékoztatást.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.