A szülők oldják meg az iskolán belüli problémákat, hiába várják a felújítást

Nagyon rossz állapotban van egy kecskeméti iskola, ennek ellenére továbbra is a szülők foglalkoznak az intézményen belüli problémákkal.

  • Eduline

Sok szülő azt fontolgatja, hogy az undorító mosdó, a nem mindig üzemelő fűtés és a hulló vakolat miatt – a színvonalas oktatás ellenére – kiveszi gyerekét az intézményből - írja az Index a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskoláról, amely évtizedek óta az egyik legjobb iskolának számít a városban.

Mint kiderült, az intézményben hosszú évek óta áldatlan állapotok uralkodnak, 2011-ben például egy kisgyermekre hullott a vakolat, a szaruhártyája meg is sérült, de volt már arra is példa, hogy az étkezőben a gyerekek ebédjébe estek bele törmelékek.

A szülők cselekednek

Az elmúlt években háromszor verték már le a vakolatot, wc-dugulást is hárítottak el, de volt, hogy plédeket és hősugárzót vittek be az iskolába, hogy ne fázzanak a gyerekek, merthogy a fűtéssel is akadtak problémák. Ezek a helyzetek összekovácsolták a szülőket, akiknek a tantestülettel és az intézményvezetőkkel jó a viszonyuk, sőt a cikk szerint az önkormányzattal sincs problémájuk, annál inkább a tankerülettel. Elmondásuk szerint nem kezelik jól az ügyet, furcsa válaszokkal próbálják elsimítani a dolgokat. Például amikor a szülők arról érdeklődnek, hogy miért nincs elég pénz az épület üzemeltetésére, akkor – nem egészen a kérdésre reagálva – azt válaszolták, hogy egy felújításra sok pénz kellene - írják.

Többszöri megbeszélés után odáig eljutottak, hogy egy szakértő felmérte az iskola állapotát, amely szerint az nem balesetveszélyes. Sőt inkább az épület homlokzatára fókuszálnak, amelyet az információk szerint még ebben az évben fel is újítanak.

Ilyen a helyzet most a pécsi iskolában, ahol egy héttel később indult a tanév

A tanulók most az udvarra sem mehetnek ki játszani, ugyanis a felújítás miatt új házi-, vagyis udvari rend lépett életbe az iskolában.

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.