Ezért még mindig érdemes tanítani: mit érez az új tanév kezdetén Jocó bácsi?

„Nekem is megfordult már a fejemben a pályaelhagyás, ahogy mindenkinek, aki ma tanít” – írja a wmn.hu-n megjelent cikkében Balatoni József történelemtanár, vagyis Jocó bácsi.

  • Eduline

„Sokáig sorolhatnám a negatív dolgokat is, de inkább arról írok, miért maradok” – kezdi az írását. „Mindig izgalommal telve megyek be az első tanítási napon. Mert tudom, hogy az egész napot az osztályommal fogom tölteni. A viszontlátás öröme, a nyár emlékei színessé, meghitté teszik ezt a néhány órát. Olyan jó őket újra látni, beszélgetni velük, vagy csak állni és hallgatni, ahogy egymással beszélgetnek, mesélnek a nyári munkáról, a fesztiválokról, a strandolásokról, nyaralásról, vagy éppen az édes semmittevésről. Boldog vagyok, hogy újra együtt lehetünk. Mert az igenis jó” – írja Balatoni József arról, mit jelent számára az új tanév.

Hozzáteszi: olyan jó látni és végigkövetni azt, ahogy az esetlen kamaszból szép lassan felnőtt lesz. Jocó bácsi szerint persze azt sem szabad eltitkolni, hogy vannak nehezebb napok, van sikertelenség, néha kudarc is.

A teljes cikket itt olvashatjátok el. 

Iskolai órarendek: "most már tényleg veszélyben van mindennemű szakmai munka"

Hogyan kellene működnie egy oktatási rendszerben az óraszámok elosztásának? Érdekes kérdést tett fel Jocó bácsi a nemrég indult órarendtervezésekkel kapcsolatban.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.