Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Oktatási Hivatal által közösen meghirdetett Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (továbbiakban OKTV) részvételi feltételei, követelményei, a lebonyolítás rendje és időpontjai.
Kik jelentkezhetnek OKTV-re?
Végzős vagy 11-es középiskolás diákok, akik nappali rendszerű képzésben vesznek részt.
Hogyan és meddig lehet jelentkezni?
A jelentkezést az adott iskola igazgatójához kell benyújtani 2019. szeptember 20-ig.
Aranyérmet szereztek a magyar diákok a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián
Mind a négy magyar induló aranyérmet szerzett a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián (IBO - International Biology Olympiad) Szegeden - tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.
Hogyan épül fel a verseny?
A versenyek két vagy három fordulósak, és egy, két, illetve három kategóriában zajlanak. A kategóriák meghatározásáról a versenykiírás tantárgyi fejezeteiben lehet olvasni. A versenyek egyes fordulói – kivéve a mozgóképkultúra és médiaismeret verseny második (döntő) fordulóját – kategóriánként legfeljebb 1 naposak. A mozgóképkultúra és médiaismeret második (döntő) fordulója két napos. Egy-egy forduló írásbeli, szóbeli és gyakorlati feladatok teljesítéséből állhat.
Hol lesznek a különböző fordulók?
A háromfordulós versenyeknél az első fordulót (a vizuális kultúra kivételével) az iskola, a második fordulót a versenykiírás tantárgyi fejezeteiben meghatározottak szerint az Oktatási Hivatal szervezi a kijelölt helyszíneken, a döntő fordulót az Oktatási Hivatal bonyolítja le. A kétfordulós versenyeknél pedig az első fordulót (a mozgóképkultúra és médiaismeret kivételével) az iskola, a döntő fordulót az Oktatási Hivatal bonyolítja le.
Ha kíváncsiak vagytok, akkor a versenyről bővebben itt olvashattok.
| Idén felvételiztek? Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat |
Ha szeretnétek biztosra menni, már feltöltöttetek minden fontos dokumentumot, és szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát. Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.