Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több - a hátrányos helyzetű gyerekek iskolán kívüli fejlesztésével foglalkozó - tanoda nem kapta még meg az éves finanszírozásának költségét, vannak, ahol már vésztartalékhoz sem tudnak nyúlni, és a helyzet egyre kilátástalanabb.
A vésztartalékok elfogytak, júniustól már nem tudják fizetni a tanoda bérleti díját és rezsiköltségét, arról nem is beszélve, hogy a dolgozók már hónapok óta fizetés nélkül foglalkoznak a hátrányos helyzetű gyerekek tanításával, fejlesztésével - derült ki az Abcúg cikkéből a Csobánkai Tanoda jelenlegi helyzete.
Nem csak ebben a tanodában jártak így: több tanoda került a működésképtelenség szélére, amiért az állami tanodapályázaton elnyert támogatásukat még mindig nem utalták át nekik. A pályázat hivatalosan 2019 januárjától egy évig finanszírozná 196 tanoda működését, az Abcúg azonban több olyan régóta működő tanodáról tud, ahol június elején még egy forintot sem láttak ebből a pénzből.
Az állam egyébként tavaly novemberben vette át a hátrányos helyzetű gyerekek iskolán kívüli fejlesztésével foglalkozó szervezetek, vagyis a tanodák finanszírozását - így ez a legelső fizetés a tanodák felé. Feltételezik, hogy a jelenlegi pályázati források késését az okozza, hogy a kifizetés egybeesik szervezeti átalakításokkal (Emmi), emiatt valószínűleg csak idő kérdése, és megtörténik a kifizetés, de ez a tanodák számára egyáltalán nem mindegy, hogy mikor történik - írják.
Hozzáteszik, hogy a mostani pályázat csak egy évre biztosít finanszírozást, ezért ha a kormány a 2020-as költségvetési tervezetben már előirányzott összeget is el akarja költeni a tanodák támogatására, hamarosan az új pályázatot is ki kéne írniuk.
Kérdés, mi lesz az önerőből működő tanodák sorsa
Ugyanis az állami engedélyhez kötik a tanodák működését, amelyek a legszegényebb gyerekek iskolán kívüli felzárkóztatását végzik.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.