Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nyílt levelet írtak Kásler Miklós erőforrás-miniszternek civil szervezetek és magánembereket, hogy biztosítsa a mélyszegénységben élő diákokat oktató Dr. Ámbédkar Gimnázium független és zavartalan működését – írja az Index.
A lap azt írja, a nyílt levél szerint az elmúlt bő évtizedben több mint száz olyan diák szerzett az intézményben, akiknek az örökös közmunkáslét lett volna az alternatíva – ehelyett majd mindannyian sikeresek a munkaerőpiacon, jó néhányan pedig az egyetemig is eljutottak.
Emmi: csak a fenntartó kérésére kerül állami fenntartásba a Dr. Ámbédkar Gimnázium
"A napokban megjelent álhírekkel szemben" az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) mentette meg az azonnali bezárástól az egyébként nem állami fenntartású, buddhista közösség által alapított, sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnáziumot - írta a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Hozzáteszik azt is, hogy a jelentkezők száma az elmúlt években drasztikusan csökkent, mert a megemelt összegű szakképzési ösztöndíj eltereli a szegény gyerekeket a gimnáziumi képzéstől.
A nyílt levél aláírói ezért arra kérik a minisztert, hogy vizsgálja felül a Szabóky Adolf ösztöndíjrendszer feltételeit ,és módosítsa, hogy az bármely, érettségit adó intézménybe járó diák számára elérhető legyen. Az átmeneti időszakban pedig a minisztérium biztosítsa a gimnázium független és zavartalan működését.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.