Jelentős fizetésemelést és a bértábla átszabását kéri a pedagóguskar

A szaktárca foglalkozik a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) kérdéseivel, jó néhány javaslatukat beépíthetőnek gondolja – mondta a Magyar Nemzetnek Horváth Péter, a pedagóguskar elnöke.

  • Eduline

A garantált bérminimumhoz kellene kötni a pedagógusok illetményalapját, a pálya első tíz évében dinamikusabban kellene emelkedniük a fizetéseknek, szükség lenne valódi differenciálási és jutalmazási lehetőségre, béren kívüli juttatásokra, a pályakezdők támogatására – ahogy arról korábban beszámoltunk, többek között ilyen javaslatokat tett közzé a Nemzeti Pedagóguskar.

A kezdő pedagógusbért 45 százalékkal kellene azonnal emelni a Nemzeti Pedagóguskar szerint

A garantált bérminimumhoz kellene kötni a pedagógusok illetményalapját, a pálya első tíz évében dinamikusabban kellene emelkedniük a fizetéseknek, szükség lenne valódi differenciálási és jutalmazási lehetőségre, béren kívüli juttatásokra, a pályakezdők támogatására - többek között ilyen javaslatokat tett közzé a Nemzeti Pedagóguskar.

Horváth Péter elnök a Magyar Nemzetnek azt mondta, a most nyilvánosságra hozott szakmai anyagot már hónapokkal ezelőtt elküldték az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi), és éppen a napokban kaptak pozitív visszajelzést, miszerint a szaktárca foglalkozik az általuk felvetett kérdésekkel, és jó néhány javaslatukat beépíthetőnek is gondolja.

A lapnak az Emmi úgy reagált, ismerik az NPK javaslatait, és folyamatosak a tárgyalások a tárca, illetve a szervezet között.

Ezért kellene emelni a tanárok fizetését: tényleg annyit keres egy kezdő tanár, mint egy érettségizett munkavállaló

Mennyit keresett tíz évvel ezelőtt egy pályakezdő pedagógus, és mennyit keres most? Tényleg akkora fizetésből kell gazdálkodnia egy alapszakot végzett friss diplomás tanítónak, mint azoknak a - középfokú végzettséggel rendelkező - munkavállalóknak, akiknek a garantált bérminimum jár?

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.