Ezüst- és bronzérmet is szereztek magyar diákok egy nemzetközi matematikaversenyen

Ezüstérmet és bronzérmet is szereztek a magyar diákok a bukaresti Romanian Masters of Mathematics nemzetközi matematikaversenyen.

  • Eduline

Haiman Milan 32 ponttal ezüstérmet,

Matolcsi Dávid 26 ponttal,

Weisz Máté 24 ponttal bronzérmet,

Schrettner Jakab 15 ponttal dicséretet kapott

- írja közleményében a Bolyai János Matematikai Társulat.

Hozzáteszik: a verseny a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiához (IMO) hasonló, a versenyzőknek két egymást követő nap 3-3 feladat megoldására van lehetőségük, amelyre mindkét nap 4 és fél órát kapnak. A feladatok nehézsége is IMO-szintű, sőt előfordul, hogy nehezebbre is sikerül. A megszerezhető maximális pontszám 42.

A magyar csapat vezetője Lenger Dániel (ELTE), csapatvezető-helyettese Kiss Melinda Flóra (ELTE) volt.

Hatalmas siker több tantárgyból: így gyűjtöttek érmeket a magyar diákok világszerte

Diákolimpiák, nemzetközi versenyek - elsöprő sikert arattak a magyar diákok a rangos nemzetközi és világversenyeken. Nem csak bronz és ezüst, de aranyérmeket is szereztek a középiskolások főleg reál és természettudományi tárgyakból. Így arattak sikert Japántól Kanadán át egészen Fehéroszországig.

 

Hozzászólások

Teljesen átalakítanák a KRÉTA-t: beépített chatet kapnának a tanárok, AI segítené a diákokat

A mesterséges intelligencia személyre szabott tanulási segítséget nyújthatna, biztonságos üzenetküldő felület válthatná fel a Facebook-csoportokat, a szakértők szerint pedig a jelenlegi KRÉTA helyett egy sokkal modernebb, a diákok igényeire szabott rendszert kellene létrehozni. Egy új koncepció szerint a fejlesztés nemcsak technológiai, hanem oktatási szempontból is komoly előrelépést jelenthetne.

A garantált bérminimum szintjére emelnék a doktoranduszok ösztöndíját – nyílt levelet írtak a kormánynak a PhD-hallgatók

A mindenkori garantált bérminimum szintjére emelnék a doktoranduszi ösztöndíjat egy újonnan alakult, alulról szerveződő doktoranduszcsoport tagjai. Nyílt levelükben azt követelik, hogy a jelenleg havi 140 ezer forintos alapösztöndíj helyett minden PhD-hallgató legalább havi bruttó 373 200 forint támogatást kapjon.

Lovász László: „Attól félek, hogy a gyerekek életét tönkreteszi, hogy folyamatosan felvételire készülnek”

A magyar oktatás egyik legnagyobb problémájának azt tartja Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, hogy a gyerekeknek egyre korábban kell versenybe szállniuk a jobb iskolákért. Szerinte a jelenlegi rendszer túl nagy nyomást helyez a diákokra, miközben a legtöbb tehetség ilyen fiatal korban még nem mérhető fel.

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.