Középiskolai felvételi: hol lehet módosítani az iskolák sorrendjén?

A felvételi eredmények és az iskolákról szerzett tapasztalataitok alapján módosítanátok a megjelölt sorrendet? Mutatjuk, hogy hol és mikor van erre lehetőségetek.

  • Eduline

Amennyiben megváltozott az eredeti továbbtanulási szándékotok, a sorrendmódosítást egy módosító tanulói adatlap kitöltésével tehetitek meg. A kitöltött adatlapot az Oktatási Hivatalba kell postázni.

A módosításra március 21-22-én lesz lehetőségetek a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő rendszerén keresztül, a felvételi lapok kitöltésével megegyező módon. Ez azt jelenti, hogy az általános iskola 8. évfolyamán tanulók valamint a 6 vagy 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkezők, akiknek felvételi lapjait az általános iskola készítette el, azoknak a módosítás is az általános iskolájában végezhető el.

Fontos, hogy a módosítás során tanulmányi területet nem lehet törölni, illetve új intézményt sem jelölhettek meg. A már megjelölt tanulmányi területek sorrendjén módosíthattok, valamint új tanulmányi területeket is megjelölhettek, de csak olyan iskolán belül, ami már korábban is szerepelt a listátokon. Ehhez természetesen az érintett középiskolával előzetesen egyeztetnetek kell.

Középiskolai felvételi: előfordulhat, hogy egy jobb tanulót megelőz egy rosszabb a rangsoroláskor?

Hétfő éjfélig lehetett jelentkezni a középiskolákba. Már nem kell sokat várni a végleges eredményekre sem. De vajon, hogyan működik a rangsorolás. Vajon megelőzhet-e a felvételin jobb eredményt elért tanulót egy rosszabb eredményt elért tanuló? Itt a válasz.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.