Közel 200 gyerek lett rosszul a menza miatt: felfüggesztették ételszállító cég működését

A hét elején tapasztalt tömeges rosszullétekkel összefüggésben felfüggesztették Lábatlanban az oktatási és nevelési intézményekbe ételt szállító cég működését - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal csütörtökön az MTI-vel.

  • MTI

A szervezet tájékoztatása szerint a fertőzési lánc megszakadt, újabb megbetegedésekről nem érkezett jelzés. Az ételmintákat vizsgálják, az eredmények ismeretében dönthetnek majd a további intézkedésekről, illetve arról, hogy hozzájárulást adjanak a szolgáltató működésének újbóli engedélyezéséhez.

Lábatlanban hétfőn a Zengő óvoda és bölcsőde két telephelyén nyolcvan gyerek és a dolgozók fele, az Arany János általános és művészeti iskolában pedig százöt gyerek hiányzott hányással és hasmenéssel járó betegség miatt, ezért keddre és szerdára is rendkívüli szünetet rendeltek el.

Dinnyés József (független) polgármester a város közösségi oldalán azt közölte, hogy csütörtökön már a megszokott rendben nyitottak ki az intézmények. A közétkeztetést a szükséges ideig egy új szolgáltató biztosítja.

Rendkívüli szünetet rendeltek el két lábatlani óvodában

Tömeges rosszullét miatt zárva tart két óvoda hétfőn Lábatlanban.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.