Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Jocó bácsi diákjai idén két ajándékkal készülnek az osztálykarácsonyra. Az egyik azé lesz, akit húztak, a másikat azonban adományként küldik el egy alapítványnak.
Nagyon fontos a jótékonyság, tudatosan nevelem őket erre - írja Jocó bácsi, vagyis Balatoni József történelemtanár a wmn.hu-n.
A diákoknak egyébként Jocó bácsi szerint nagyon tetszett az ötlet. Kitettek két táblázatot a tanterembe, az egyikre azok a dolgok kerülnek, amelyeket a diákok színesen kapnának attól, aki őket húzta. A másikra pedig olyan alapítványokat írhatnak fel, amelyeket szeretnének támogatni.
Így sok alapítványt megismernek, emellett pedig azt is megtudják, kit támogatna szívesen az osztálytársuk - tette hozzá Jocó bácsi.
Leszakadt a plafon egy szolnoki gimnáziumban, a diákok kreatívan reagáltak
Leszakad a mennyezet a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban, kreatívan reagáltak a helyzetre a diákok.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.