Pedagógussztrájk közeleg a PDSZ szerint

Van esély egy pedagógussztrájkra Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint.

  • Eduline
A hétfői Népszavában megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy lesz-e pedagógussztrájk a PDSZ elnöke azt mondta, hogy a jelenlegi helyzet nem túl szívderítő, ezért van rá esély. Hozzátette ugyanakkor: nem tőlük, szakszervezeti vezetőktől függ a sztrájk. "Meg kell keresnünk a kollégáinkat, meg kell tudni, ők mit szeretnének" - mondta.
Tüntetés a Nefmi épülete előtt. A PDSZ szerint van esély a pedagógussztrájkra
Túry Gergely

Mivel nemrég került nyilvánosságra a köznevelési törvény koncepciója, a pedagógusok Mendrey szerint még nincsenek teljesen tisztában azzal, milyen veszélyeket rejt számukra. "Ezért vállaltam, hogy fellármázom a kollégáimat, illetve a szülőket és a pedagógusjelölteket is, hogy közösen lépjünk fel a tervezet megváltoztatásáért. Fontos megértetni a társadalommal, hogy ami jó az iskolának és a pedagógusoknak, az mindenkinek az érdekét szolgálja" - jegyezte meg. A szakszervezeti elnök azt is hozzáfűzte, hogy az érdekegyeztetés ilyen szintű negligálása nem fordult elő korábban.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.